Köszöntés!

Szeretettel köszöntelek az Úr Jézus Krisztus nevében!
Ez az oldal azért jött létre, hogy tájékoztasson arról, hogy milyen Biblia és hozzá tartozó modulok készültek ill. készülnek a theWord, a MySword és az e-Sword számítógépes bibliai programokhoz, és milyen szolgálatokat végzek az Úr kegyelméből.
Remélem hasznos információkkal szolgálnak e bejegyzések!

Testvéri szeretettel: Baranyi László

2009. november 25., szerda

Letölthető a Csia Újszövetség The Word modulja


Elkészítettem a Csia Lajos lelkipásztor által fordított Újszövetségi Szentírást a The Word bibliai programhoz.

Megformáztam a digitalizált fájlt, és ahol kellett javítottam.
Természetesen lehetnek még benne hibák, amit továbbra is kérek mindenkitől, hogy jelezzenek vissza.

A letöltés után csomagoljátok ki a tömörített "Csia2005 TW3 setup.zip" fájlt és a telepítés után rögtön használható.

A szokásos helyről letölthető.

Ahogy régebbi bejegyzésemben már említettem ez a 2005-ös kiadású fordítással megegyező szöveg, mivel erre kaptunk engedélyt.
Köszönet a Csia Lajos testvér örökösének az engedélyért, hogy a The Word bibliai programba modulként belekerülhetett ez az Újszövetség is.

Köszönet Csolák Béla testvérnek, hogy a digitalizált fájlt rendelkezésemre bocsátotta.
Ahogy 20.-án pénteken beszámoltam róla az e-Sword-höz készült fájlokat Béla elkészítette és az ő oldaláról az e-Sword-ös fájlok letölthetőek.

Áldjon az Úr!

Blaci

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése