Köszöntés!

Szeretettel köszöntelek az Úr Jézus Krisztus nevében!
Ez az oldal azért jött létre, hogy tájékoztasson arról, hogy milyen Biblia és hozzá tartozó modulok készültek ill. készülnek a theWord, a MySword és az e-Sword számítógépes bibliai programokhoz, és milyen szolgálatokat végzek az Úr kegyelméből.
Remélem hasznos információkkal szolgálnak e bejegyzések!

Testvéri szeretettel: Baranyi László

2010. január 20., szerda

Misszió és egység


Szadán és Veresen is estéről estére együtt vagyunk a helyi gyülekezetek (katolikus, református, evangélikus és baptista) egymás templomaiban.
Lukács evangéliumának „Ti tanúi vagytok ezeknek" (Lk 24,48.) mondata a mottója ennek a hétnek.
Arra buzdítottam a testvéreket, hogy az igehirdetéseket meghallgatva, az imádkozáson túl a hétköznapok során ott ahol vagyunk dolgozunk vagy tanulunk, ki-ki tegyen bizonyságot hitéről, Jézus hatalmáról az életében.
Pál azt írja, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által. (Róma 10,17.)
Felelősségünk, hogy a környezetünkben élők meghallják a Biblia üzenetét.
Tegyünk bizonyságot!

Blaci

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése